Szervezet közlemény

   George Taylor Kampánytitkársága közleménye

Tavaszi hadjárat Greene-ben

Kiadta: George P. Taylor
Kiadva: 1946/3

George Taylor sem vesztegeti az időt, több településre is ellátogatott a kampány során. Először Gulfportba látogatott, ahol helyi diákokkal találkozott, és a helyi gimnazisták piknikjén vett részt. Itt az elnökjelöltségért küzdő egykori ügyész az oktatási terveiről beszélt. „Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy egy olyan programot tegyünk le oktatás címszóval az asztalra, amely választ ad korunk kihívására, amely csökkenti a különbséget gazdag és kevésbé tehetős között.” Véleménye szerint a szabad iskolaválasztás jogát nem szabad elvitatni még akkor sem, ha ezzel az állami iskolák kerülnek veszélybe.

Ezután következett Southaven, ahol Taylor külpolitikáról beszélt. „Barnabas Collins vállalatokat zavarna el innen, hogy Európában fektessenek be, sok százezer ciron munkahelyet veszélyeztetve. Francis Wright lehetőség szerint kelet-európai szabadcsapatokat támogatva azt kockáztatva, hogy háborút robbantson ki a Szovjetunióval. Erre van nekünk szükségünk?” – kérdezte a tömegtől, akik egyöntetűen nemmel válaszoltak. „Én egy olyan utat kínálok az országnak, amely arra koncentrál, hogy a térségben megkerülhetetlen tényezővé nőjünk ki.”

Pearlben gazdasági tervekről beszélt a politikus. Mint elmondta, egy olyan gazdasági tervet kell kidolgozni, amivel sikeresen lehet növekedési pályára állítani az országot. „Ennek pedig egyik sarkköve, hogy olyan költségvetést fogadtassunk el a Kongresszussal, amely minél kevesebbet költ, nem szabad esztelenül költeni a szociális biztonságra.” Azt is hozzátette, hogy abban az esetben lehet több munkahely, ha a gazdaságot nem bolygatják a politikusok. „A társadalmunk egyik rákfenéje a magas munkanélküliség. Az állam nem adhat nekik munkát, hiszen nem ez a feladata, olyan gazdasági környezetet kell teremteni, ahova érdemes befektetni.”

Clintonba is ellátogatott George Taylor, ahol a polgárjogi elképzeléseiről beszélt nagy hallgatóság előtt. „Fontosnak tartom, hogy mindenkit ugyanazok a jogok illessenek meg, mint a többi embert, és valakit ne lehessen a bőrszíne alapján megkülönböztetni. (…) Az atlanti események kapcsán ráébredtem, hogy milyen fontos, hogy tiszteletben tartsuk a kisebbségek jogát, és hogy a központi kormányzat üldözze a rasszistákat.” Mindazonáltal óva intette a közönséget, hogy beinduljon egy „ördögi hajsza a vélt vagy valós rasszisták ellen.”

Clinton után Starville-be látogatott el a politikus, ahol megjegyezte, hogy csak ő képes egyedül a reformpárti mezőnyből legyőzni a Progresszív Párt jelöltjeit. „Nézzék, ha végigmérik a konzervatív jelölteket, láthatják, hogy csak én vagyok képes arra, hogy megnyerjem a választást, én képviselem a leginkább a konzervatív értékeket, amely elég lehet a liberálisok legyőzéséhez.” Hozzátette: a jelöltek is tartanak tőle, és erre legjobb példa a külpolitikáról rendezett vita. „Ha látták vagy hallották, akkor tudják, hogy az ellenfeleim össztüzet zúdítottak rám, úgyis mondhatnám, hogy létrejött az Everybody vs. Taylor Mozgalom.”

Baldwyn városában is hosszú sorok kígyóztak a focipályára, hogy meghallgassák a politikus beszédét. Itt leginkább a megyék jogait részletezte. „Fontosnak érzem, hogy a megyék minél nagyobb jogokat nyerjenek a maguk számára. Előjogot kell nekik biztosítani az oktatás, közigazgatás, adókivetés terén.” Úgy véli George, hogy a gyenge megye és az erős központi kormány csakis kárt okoz. „A hitleri Harmadik Birodalomban erős állam volt; a Szovjetunióban most is erős állam van, és látják mire mentek vele? Csak kárt és pusztulást hozott magával a korlátlan állami gépezet.”

Holcomb városában is nagy örömmel vártak George-ra. „Amikor ebbe a városba érkeztem, éreztem, hogy itt nem mindennapi emberek élnek. Örülök, hogy nem tévedtem.” A beszédében kiemelte, hogy elnöksége idején a keresztény értékek kiemelt szerepet fognak kapni. „Egy elnök legyen szerény, és legyen istenfélő, hiszen csak akkor tehet jót e nemzettel.” Mindamellett azt is elmondta, hogy az egyházak állami támogatását teljes mértékben elutasítja, és úgy gondolja, hogy a felekezeteket a tagoknak kell eltartani. „Nem támogatom, hogy az állam bármilyen módon betegye a lábát a vallási életbe, ehhez semmi köze sincs.”

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató